Osztrogonácz Péter 2001-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán. Bajai, pályafutását mégis egy budapesti magánrendelőben kezdte, majd Angliát megjárva került Tatára. Kezdetben komolyan sportolt, sőt még a film világa is vonzotta, mégis fogorvos lett. Erről mesélt, természetesen egy jó kávé kíséretében.
Dentrip Magazin: Kezdjük azzal, hogy hogyan is kerültél Tatára?
Két éve élek itt a családommal. Bajai születésű vagyok és sosem gondoltam, hogy egy Komárom-Esztergom megyei kisvárosban találok magamnak igazi szakmai lehetőséget. Amikor végeztem az egyetemen, már tudtam, hogy igazán azok a feladatok, kezelések érdekelnek, amelyeknél a tervezés pillanatától az utolsó beavatkozásig csapatban kell gondolkodni és dolgozni. Erre pedig egy „egyszékes” rendelőben nincs lehetőség, ezért egyértelmű volt számomra, hogy egy nagyobb fogászati központot szeretnék választani, így Budapestet céloztam meg. Hat évet dolgoztam egy budai magánrendelőben, ahol rögtön protetikával és implantológiával kezdtem el foglalkozni.
Élveztem, de újabb kihívást kerestem magamnak: kitaláltam, hogy jó lenne külföldön is rutint szerezni. Angliát választottam, úgy vágtam neki az útnak, hogy soha előtte nem jártam ott. Az volt a tervem, hogy két évet töltök kint, és amellett, hogy megismerek egy új kultúrát, alaposan elsajátítom a nyelvet, komoly gyakorlatra tehetek szert.
Elsősorban szakmai céljaim voltak, amelyeket maximálisan el is értem, sőt! A két évből végül tizenöt év lett.
Ott ismertem meg a feleségemet, aki szintén magyar, és még a gyerekek is ott születtek. Nagyon szerettünk ott élni, egy nyugalmas – Tatához egészen hasonló – kisvárosban, de valahogy mindig vágytunk haza. Amikor a járvány miatt egyre problémásabbak lettek az utazások, döntöttünk: Magyarországon folytatjuk.
Dentrip Magazin: Hogyan lett Tata a cél?
Józsit (Dr. Boros József, Dentrip Fogorvosi Központ vezetője, szerk.) az egyetemen ismertem meg, már a gólyatáborban nagyon jóban lettünk, ez a barátság pedig akkor is kitartott, amikor én külföldön voltam. Folyamatosan kapcsolatban voltunk, és amikor tudta, hogy tervezzük a hazaköltözést, rákérdezett, hogy mit szólnék Tatához. Neki kellett új kolléga, én pedig olyan munkát szerettem volna, ahol van lehetőségem használni a megszerzett szaktudást. Úgyhogy a munka hozott bennünket Tatára.
Dentrip Magazin: Mindig fogorvos szerettél volna lenni?
Egészségügyi háttérrel rendelkező családban nőttem fel, emiatt sokszor voltam kórházban, láttam, hogy hogyan zajlik ott a munka. Egyszer nekem kellett elvinnem az öcsémet fogorvoshoz, fájt egy tejfoga, azt húzták ki. Én pedig az egészet végignéztem, és lenyűgözött, hogy abban a pici rendelőben minden úgy zajlik, mint a hatalmas kórházban. Minden megvan egy helyen, és néhány pillanat alatt lehet valakin segíteni. Ekkor gondoltam először arra, hogy szívesen lennék fogorvos. Később más pályák is vonzottak, komolyan sportoltam is, de amikor döntésre került a sor, maradt a fogászat.
Dentrip Magazin: Mit üzensz azoknak, akikben félelem van, vagy nehezen szánják rá magukat egy fogászati kezelésre?
Feladatomnak vallom, hogy a kezelés során kényelmes, komfortos légkört teremtsek, amelyben természetesen az asszisztens is közreműködik. Az a tapasztalatom, hogy aki átesett félresikerült kezelésen, vagy túl későn ment fogorvoshoz, az hangosabb, izgalmasabb történetet tud mesélni. Így egyértelműen ez marad meg az emberekben. Akinek inkább unalmas és semmiképpen sem fájdalmas a beavatkozás, annak nincs miről mesélnie. Akikben félelem van, azoknál mindig bonyolultabb megoldásra lesz szükség, egészen egyszerűen azért, mert nem járnak rendszeres kontrollra, elodázzák a megoldást. Ez pedig magában hordozza azt is, hogy fájdalommal fog járni, hiszen minél akutabb a probléma, annál nagyobb az esély arra, hogy az anesztézia, a zsibbasztás nem olyan hatékony. Szóval az időben való kezelés mindennél fontosabb!
